Szerelmi melodráma. Ez írja le leghívebben a film műfaját. Egy örök történet mai, esendő és brutálisan prózai környezetben, egy csodálatos, örök szerelmespár suta, torz, szabálytalan fizikai megtestesülésben. Olyan emberek, akik mellett habozás nélkül elmégy az utcán. Legfeljebb sajnálkozol. A vesztesek közül valók. A történetben, az egymásra találásban megtelnek fénnyel, szépséggel, erővel. Megmutatják nekünk azt a titkos magot, mely mindannyiunkban ott lapul, de melyet betemetnek a mindennapok. Rajtuk keresztül átéljük, hogy mindannyian egy gyönyörű, végletes dráma, az életünk drámájának főszereplői vagyunk. Vagy azok lehetünk, ha vállaljuk magunkat.

A film a vakmerőségig bátor, odaadó színészi munkára épül. A férfi főszereplő, az Oscar díjra jelölt Andorai Péter, Magyarország egyik meghatározó férfiszínésze és egy kezdő huszonegy éves színésznő, aki szabálytalan alkatával (tizenhat és negyven évesnek egyaránt vélhető) és színészi patentektől mentes, végletes játékával tűnik ki - mindkettőjük alkata egy intim, intenzív személyes jelenlét biztosítéka. A film feszültsége, ereje ennek a két embernek a tekintetén, sugárzásán, intenzitásán múlik, a kulcs kamaradrámának a hitelessége.A játék egyszerre naturalisztikusan nyers és álomszerien finom. Az ügyetlen test, az ügyetlen társadalmi beidegződések, a suta közeledések és a mindennek a szorításában vergődő, de újra és újra hatalmas erővel megnyilvánuló ép, gazdag és szabad lélek kontrasztjának filmje ez.

A világ, ami körülveszi őket, a mai mindennapok világa. De a kamera, a világítás, a valóságszeletek kiválasztása finoman megemel, letisztít mindent. A film -a nappalok is- szinte az elejétől a végéig világítva van, koncepciózus, ma kevéssé használatos direkt világítással. Leginkább a harmincas évek fekete fehér filmjeinek "szobrászi" világítási konstrukcióit használjuk egy mai technika, a HD kamera segítségével. A filmet színes, sőt, erős, telt színű vörösök, sárgák és mélykékek uralják, de a digitális fényeléssel mindezt kiemelik aláhúzzák az erős, bársonyos feketék: a képek, melyeket megmutatunk a két szereplő életéből a sötétből kitépett, kihasított fényes életpillanatok. Bizonyos pillanatokra fény esik, megvilágítja, kiemeli őket a végtelen feketeségből és megmutatja nekünk őket.

Ennek a pillanat-láncnak a tagjai, ahogy egyre mélyebbre kerülünk a történet örvényébe, egyre végletesebbek. De az emelkedettséget, az elemeltséget az utolsó pillanatig, a két szereplő halálának pillanatáig megtöri, lazítja, fanyarabbá teszi a jelenetek részleteiben ott bujkáló humor. A néhol kíméletlen, néhol gyengéd humor melegíti át az egyébként fájdalmas és tragikus végi történetet: ez az, amitől a nagy szenvedélyek nem nyomasztanak, hanem inkább magukkalsodornak minket egészen a komikus-tragikus végkifejletig.