A fekete fény

avagy
... in effigie ...
Képletesen, jelképesen ...
A távollevő elítélteket szokták így kivégezni.

Totus mundus stultisat.
Az egész világ eszelősködik.
I.Ferenc király mondotta 1820.okt.15.-én
Pesth megye küldöttségéhez intézett beszédében.

Fuimus Troes
Mindennek vége! Már csak voltunk Trójaiak!

Néhány évvel ezelőtt - abbamaradt éveim egyikében - találkoztam, ma sem tudom szerencsétlenségemre vagy valami ismeretlen által vég/el/rendelten Hugo Károly nevével.

Az Akadémia Kiadó 1963-ban megjelent Magyar Irodalmi Lexikon szerint "... törekvése, hogy megreformálja az egész színházművészetet, ha ki is nevették érte, mégis a nem sokkal később fellépő nagy rendezők /Meiningen, Laube/ elméleti előfutárává teszik.
Minden személyes hiúsága ellenére, ha a szabadság ügyéről volt szó, harcosan állt ki, akár fegyverrel, mint a lengyel szabadságharcban, akár írásban, mint Poroszországban; 1848-49-ben lankadatlan szószólója volt nyugaton a magyar forradalomnak."
És némely igen érdekes, jellemző, furcsa tulajdonság -melyeket közöl a róla szóló cikk is- hajtott, hogy kutassak, keressek körülötte.
Ha igaz, hogy elméleti előfutárja Meiningenieknek, és Laubénak, akkor a korszerű európai színház egyik apostola kell, hogy legyen, és
a jelzett furcsaságok ellenére a régi magyar irodalom egyik igen érdekes személyiségével állunk szemben, illetve állunk háttal, talán méltatlanul felejtve őt is, mint annyi-annyi más múltunkat!?
És ha igaz, hogy "minden személyes hiúsága ellenére, ha a szabadság ügyéről volt szó, harcosan állt ki" - különleges jelenség és, mint a magyar forradalom "lankadatlan szószólója" is figyelemreméltó.

A róla szóló irodalom alapos ismerete és műveinek tanulmányozása után /zömmel német és francia nyelven írt; a magyart viszont nagyon-nagyon nem tudta, élete végéig állandóan újra és újra tanulni volt kénytelen/ sikerült megközelítenem és szeretnék filmet készíteni róla.

A lexikon téved, nem volt a korszerű színjátszás apostola, viszont őrült volt, legalábbis a kortársak jelentős része szerint, - vagy szerintem játszotta, hogy őrült; mindenesetre vállalta, sőt, szándékosan néha túl/rájátszva is alkalmazta "élet-halál küzdelmeiben", mint létezésének egyetlen lehetőségét.
A magát kereső, meghatározni akaró magyar önállóság, és színházi kultúra különleges - a kortól erősen determinált - jelensége. Ha kegyetlen lennék, azt kellene éreznem, hogy negatív lenyomata. De nagyon szeretem, és mást nem tehetek, mint hogy főhősöm legyen. Én is Hugová lettem, leszek általa? Vagy csak a gyilkosan ismétlődő korokban, egyik kortársa ...?

És - bár az1848-as párizsi forradalomban a barikádon harcoló és szónokló; és a nemzetek felvonulásban a magyarokat szervező és az újonnan született köztársaságot beszédével köszöntő Hugot a lexikon nem említi - nem volt a magyar szabadságharc lankadatlan szószólója, de árulója sem. Nem volt besúgó sem. Tiszta, talán szent ember volt.
Vagy ki és mi?
Csupán "minden személyes hiusága" állandó működésével kora kiemelkedő - talán extrém -
igazi romantikus figura, a kor hőse, áldozata, és ebbe mások is belehaltak már ...

A Nagy Francia Forradalom utáni világ, a romantika, a "ne fogjon senki könnyelműen lantot", a "hazám, hazám te mindenem" és az "Európa csendes, újra csendes" idők története
a XIX.század pontos lenyomata és így a szörnyű következő szégyenteljes század, már a mienké! - sok-sok előjelével - szerintem ... ez a filmterv; "lenni kíván szándékaim szerin".

Aktuális egy Hugo Károlyról és más, vele kapcsolatosan felbukkanó személyről, eseményről,
(Katona Józsefről, Teleki Lászlóról, Czakó Zsigmondról, Madách Imréről, Kemény Zsigmondról, Vajda Jánosról és más drámaírókról, a kor színházi világáról, valamint Petőfi Sándorról és Jókai Mórról és más kortársakról) az európai és magyar kultúra aktívan működő kölcsönösségéről, az eltűnt romantika valódiságáról, máig hatásáról, aktív valóságáról filmet készíteni.

A tisztító kirakatában látható bőrkabátra utalva mondanám: ilyen volt, ilyen lesz. (De mi az igazi? Az igazság ...? A tisztaság ...?)

Keresni közösen az elrabolt, és egyre rabolt, kirabolt Európát. Milyen volt, és milyen lesz még, ha lesz?

Együtt röhögve, sírva emlékezni azokra, akik nem lettek a korszerű művészet elő angyalai és képtelenek voltak a maguk kis, de lényeggé vált mindennapjaik fölött csodájukat átmenekíteni ránk, ugyanúgy szerencsétlen utódaikra.

És ha ennyire fontos minden pillanat, őrület, hogyan és miért tovább?

A magyar történelem, elhanyagolt, rosszul kezelt (sajnos élő, ható, időnként pusztító) torzult dolgairól is szeretnék szólni, hátha még nem késő. De ez már Hugománia... és erről később.
Hugoval együtt ...

Ez a film,a német-osztrák, francia és olasz vonatkozások miatt, Európa szinte valamennyi jelentős nyelvén és magyarul beszél, sok-sok felirattal - majdnem néma, de mindenféleképp fekete-fehér /némi színezéssel/. Szinte minden sora dokumentum alapú.
Romantikus - néha vidám, néha érzelgős, sőt melankolikus is, de elsősorban groteszk.
A nagy európai rendszerváltozásokkal - az "Istenek, a Nyugat alkonyával" és "a Hatalom mindenféle akarásaival" - az emberi minőségek; "a végül meghajtja bús fejét" vagy "a tévesen értelmezett anarchiának" újragondolt gesztusaival valamiféle feltámadás esetlegességével is kíván foglalkozni az immár reménytelenül megváltoztathatatlannak tűnő világban.
Nem utat mutat, de - csak - játszik.

"És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami" fejezi be Szerb Antal "Az utas és holdvilág" című szövegét - ezért és tudva a film költségességét szeretném valamiféle keretbe, mai történetbe helyezve megoldani.
Erre pillanatnyilag alkalmasnak tűnik egy "Gondolatok a könyvtárban"(Vörösmarty és Szerb A.) - a "Gutenberg-galaxis halála"-ig húzódó, - és a kor filmművészetében sem ismeretlen /Greenaway és mások által is gyakorolt / stiláris jegyek alkalmazásával megjelenített, idős, egyetemi tanár és tanítványai, barátai, családi környezete - közös kutatásainak, személyes létezésük történetét felidézni. Könyvtárakban, hagyatékokban, Hugolátta helyszíneken, és számítógépes digitális - minden megtörténhet - világokban, főleg belső, bizonytalankodó, európai- rendszerváltotta világukban követve jeleneteiket. Ad abszurd, még maga Hugo Károly is megjelenhet a könyvtárak zegzugaiban ...
A történet tagolásában, anzixoknak vagy entr'acte (felvonásköz)nevezett jeleneteknek és belső hangnak is jelentős szerepet szánok.

Dömölky János.

" A történelemben nem halott a halott. A dráma egyik feladata a holtak megidézése - a holtakkal folytatott párbeszédnek nem szabad megszakadnia, míg ki nem adják a jövőt, melyet velük együtt temettek el." /Heiner Müller - valahol, valamikor - idézi Kurdi Imre 1997-ben./

"Talán felesleges megemlítenem, milyen kényelmetlen nekem ez a szemérmetlen hazudozás. Azok az emberek, akik nem ismernek, kétkedésre hajlamos korunkban könnyen kaphatók arra, hogy bizalmatlanságot tápláljanak valóságos tetteim igazsága iránt is, ami egy becsületére kényes lovagot a legteljesebb mértékben sért." /Bürger: Münchausen./

" Elképzelgésem" szerint a film Hugo Károly második Párizsban töltött "létének" végén - melyet később nem létező tíz évnek minősítve levont éveinek számából - kezdődne.

1858.jan.8.án a párisi Nagy Opera Tell Vilmos előadása után III.Napoleon ellen elkövetett Orsini merénylet pánikjában Hugo Károly a rendőrökhöz lépve közli, hogy a merénylet nem a császár, hanem ő, a legnagyabb magyar író ellen követték el, hál’istennek sikertelenül, senkinek nem lett komoly baja, lám őfelsége is mosolyogva távozik, fenséges és csodálatos nője társaságában, ki csak a természetes ijedségből eredeztethető pillanatnyi rosszullét, sokkos állapot után még szebben ... és ő, Hugo Károly - "nem a híres és nagy Victor Hugo, azonos nevű fia, csak romantikus rajongásában tisztelete jeléül felvett név" - még előző, az első párizsi létének után; eredeti neve ugyanis dr. Bernstein Fülöp volt. - mindent tud.

Jelenleg, "határtalan anyagi nyomorúságában az opera gégeorvosaként az állandóan feje feletti Damokles kardja élén táncolva kénytelen élni," és széles baráti köre, hazájának hivatalos szervei és az egész párizsi művészvilág és a minden itt élő emigrációk, minden nációja bizonyíthatják, hogy ki ő, illetve ki nem, "mert hazájában távollétében ugyanis "in effigie" kivégezték, vagyis hivatalosan már nem is él, persze hála a dicső "egyelőség, testvériség, szabadság" Franciaországnak, mégis élhet itten és íme van, létezik.

A rendőrprefekturán a főhős szabadon engedéséhez elegendő tény tisztázása után dr. Gruby Dávid laboratóriumában, mely egyben csillagvizsgáló is Hugo szerettei és barátai próbálják megérteni és magyarázni az eseményeket, melyek a történelemkönyvek tanúsága szerint is "jelentős befolyásolással bírtak a kor politikai valóságára, és Európa korabeli jövőjére."

Másnap bírósági polgári per jeleneteivel folytatódik, vagy csak kezdődik? a történet. Hugo Károly ugyanis pert indított az általa kezelt és meggyógyított Borghi Mamo a kor egyik legnagyobb operaénekesnője ellen, aki ezer arany kezelési költség megfizetését megtagadta.
Így a valóságos perben Hugo /itt, mint csodadoktor is!/ végig kettős alapállásban kénytelen szerepelni, nem csak a Borghi Mamoéktól /"az átkozott olaszoktól"/ ténykedéséért járó 1ooo aranyak jogosságát, hanem császár iráni hűségét is kénytelen állandóan bizonygatni, a tekintetes bíróság és a legfelsőbb helyekről iderendelt mégméltóságosabb megfigyelők előtt.
A két napig elhúzódó per /"drámai" fordulatokban, olaszosan bonyolódva, nagy jelenetekkel tarkítva,/ párizs-szerte ismert, az újságok és a kávéházak, és az operák, színházak körüli világ nagy figyelemmel kísért, és nagyon röhögött eseményévé válik.
Fokozatosan és egyre mélyebben megismerjük Hugo Károly eddigi /határozottan "periódikus Létét"/ életét, munkásságát, kapcsolatait, jelenlegi - és nem először! - káoszban fuldokló életét.

Este az alperes személyes meghívására részt vesz Berlioz: Panasz című zenekari dalának főpróbáján, amit maga a szerző vezet és Borghi Mamo az énekese. Itt alkalma van Berliozzal - egyébként régi ismerősével - folytatni a Trójáról gondoltakat, ami mindkettőjük lényeges művészi feladata volt és van. A maga részéről, nem rég befejezte Trója drámáját és nem is rosszul, végre sikerült kiírnia magából Homéroszt - immár, a továbbiakban inkább a "civilizáció pápája" kíván lenni, leend, azzá változott, törvényszerűn és meghívja, majd értesíti a zeneszerzőt a Comédie Francaise-be a közeli valamelyik napok egyikére.
A későbbekben örökös /végre felfoghatná!/ „agglegény maradok” elméletére hivatkozva visszautasítja Borghi Mamo ajánlatát, hogy töltsék együtt az éjszakát boldog szerelemben /mint Nápolyban is/, emlékezve a holnapi tárgyalásig. Az ítélethirdetésig...

Holnap természetesen a pert elveszti. Nincs több holnap. /se sincs már - minden csak nem -semmi -/

Illetve a Comédie Francaise nyilvános felolvasó asztalánál előadja az általa írt "I'iliade finie" "Az Illiász vége" című színdarabját. Négyen szavaznak ellene, négyen mellette, így a szokásokhoz híven a darab nem kerülhet előadásra.
Ezzel minden összedőlt ... a legfőbb, hogy ő Homérosz, ... hiába alkotott évekig és az, hogy ő "a háromnyelvű Cerberus", vagyis a magyar, német és francia irodalom legnagyobb drámaköltője ... vége!
Nem L'iliade fini - Hugo fini.

És egyre jobban fél, lázálmok gyötrik. Mindenkitől védelmet kér. Mindenki kineveti. Barátai, és "tisztelői", mint Rotschildné, Liszt Ferenc édesanyja, Jules Janin is elfordulnak tőle, köszönését sem fogadják. És sajnos nagy barátja Heine sem él már. És hova lettek az "Ifjú Németek!?" Gutzkow sem ír, pedig mennyire kérte válaszát.

A Theater Lirique igazgatóságán, Seresten igazgató titkára Jules Verne, míg keresi Hugo most visszakért darabját: "Az egérfogó"-t, Hugo széles lelkesedéssel dicséri a fiatal titkár úr nemrég olvasott "Híjj-zutty" című írását, melynek egyetlen hibája, csupán, hogy előle írt el Verne úr, mert ilyesfélét ő is álmodott és akart novellában leírni de ... most már, ugye konzseniálisan kész! Ez az ő élete története is, az éjjel haldoklóhoz hívott orvos, aki döbbenten hajol maga magafölé, és kezdi eleve hasztalan igyekezetét, megmentéséért. Ezért is volt kénytelen anno abbahagyni orvosi ténykedéseit, fölismerve a létezés, vagyis a minden abszurditását, "hiábavalóság, csak hiábavalóság." "Hiábavalóságok, hiábavalósága?"

Majd a Salpietriére korházban sajnálatosan befejezi - /utolsót ül/ dr. Guillaume-Benjamin Duchenne és Adrien Tournachon Nadar kísérleteiben való részvételét - "Az emberi arc kifejezéseinek ABC-jének létrehozásában". Járandóságát felvéve ígéretet tesz levelek írására, saját abbahagyhatatlan kísérletei és tapasztalatai további közlésére. Ígéretet tesz, hogy Kalmár György világnyelvéről is küld majd dokumentumokat ...

Menekülésre gondol. Marad "a haza"- nem is tudja pontosan mi is az, végül is az egyetlen, ahol sikerei voltak ...Magyarország. Az egyetlen otthon. A "Bolygó zsidó", "A kravani pásztor, avagy tanulmányok a szocialista és demokratikus Köztársaságról és a "Latréaumont" ezeket a Sue írta /volt barátja, sőt egyetlen munkaadója/ könyveket viszi és fordítja majd ott.
Élettársával... a "múzsá"-val /Maddalena, a volt táncosnő, a "legolcsóbb" modell, igazi jakobinus; erősen szociális, forradalmi gondolkodású/- nem csak a házkutatásnál előkerült levek miatt - a bejelentett hazatérés: "apám haldoklik" - szakítás és búcsú okán viharos jelenetek alakulnak ki. "Szerencsétlen apák összes dolga, hívatásuk, hogy ilyenkor mindig, alkalmas időpontokban haldokolni kezdjenek - ezt ismeri már ... tudja."

Majd Bernard Thales, hivatalnok és műfordító, dr.Gruby Dávid, Párizsban meggazdagodott magyar kutató-orvos és különc, dr. Désriviéres hivatalnok, Rouviére Alphons festő és híres színész, Szarvady Frigyes újságíró, emigráns és Teleki munkatárs, valamint Galimafré, a Bobeés és Galimafré híres bohóc páros, még élő fele /"félszínész"/ megmaradt „végbarátaira” hagyatkozva csomagol. Ez Hugo „élő végrendelete”, mint rendezés és életmű csúcs. FŐMŰ.
Ami tulajdonképp az eddigi csőd összefoglalása. És be kell vallani - ez az "előadásának" lényege, amit éppen most improvizál - és az új színház alapjait rakja le ezzel is ... mintegy feltalálva, elsőnek a világirodalomban; egy forradalmian legújabb forma megvalósulása.
Mellékesen magára ölti a császár szabójánál elkészült, személyére szabott páncélinget és tőrt vesz magához a továbbiakban. Szerepkörváltás? Csak látszólag, ő marad, aki lett és volt, és van. "Benn" minden változatlan, csak a "künn" az más - "ezt nevezik életnek ugye?" A mű változik - ha kényszerítve van ... Szégyen, de nem enged eddig kiharcolt, kiszenvedett csak az övé, saját tulajdonú szabadságából.

Aztán egy kávéházban magányosan üldögélő, beteg, öntudatlan, de most talán csak teljesen részeg révületű vagy éppen alkotó Gerard du Nervál-t nézi hosszan az ablaküvegen át.
Majd némán ül mellette néhány percig.
(Itt kezdődik, a továbbiakban alkalmazott, mert jelenleg még alapvetőnek tetsző, Hugo hangja vonal! Az elképzelt , megvalósítandó jövő, a szándék, és a megvalósult valóság - vagyis a bukások felismerhetőségének egyik síkja, valamint az álmok és a hazugságok kvázi - nyílt színtere.)
Itt: még a Nervallal való első találkozásának emlékeként megszületett és eddig soha le nem írt szövegtöredék: "ablakban állva néztem magam, amint szemben egy ablakban állva nézem magam." Stb. ("Egyszer volt, vagy most van? Állandóság. Benn és künn ...) (Száműzetés a száműzetésből.) (Mi ez a tükör? És nincs is idő!) (Csak valami homály egy zsidó? Istenről, és egy magyar? Hazáról. Akik nincsenek is, mégis megtagadott és így valóság lettek, a tagadása által.) (Ez a művészet?) (És ez kiért, miért?)

Útban hazafelé megállva a Bruxelles közeli Waterloonál - miközben a postakocsis rajongó szavakkal meséli az utasoknak, a dicsőséges Napoleon itteni de sajnos végső vereségének okait - egy másik, itt álldogáló elegáns batár és utasai - síró, imádkozó, virágot hintő emlékező angol előkelő család és egy fiatal japán férfi társaságában Zerffy Gusztávot ismeri fel.(Régi pesthi újságíró barát és Hugó nagy rajongója /Grabbéhoz és Büchnerhez hasonlította volt/, mellesleg Petőfi első jelentős és nagy támadója! A kor és a kutatók számára sokáig eltűnt - de valójában; a szabadságharc óta és jelenleg is az osztrák udvar besúgója pl.Egressy beszervezője, mostanság az emigráció bomlasztásán, a Kossuth és Szemere közötti ellentétek fokozásán dolgozik, és kapcsolatban áll Marxal is, előidézve és alakítva annak Kossuth ellenességét.)
A boldog találkozást követőn - melyet egy alkalmi fotográfus, ismételtetve a pillanatot - rögzít, Hugo az angolok és Zerffy társaságában folytatja útját. A közös emlékek és az angolok kíváncsisága örömteli emlékezésre ad alkalmat ... és a jelenlegi állapotok megtárgyalására is.
Zerffy mindent tud otthonról, és Hugo, az otthoni segítése érdekében felajánlott lehetőségeket felháborodottan utasítja vissza, ha eddig megélt saját tehetségéből, most már végképp nem kíván besúgóvá válni - volt már eddig is ajánlata bőven. Soha, amíg él. Nem, nem soha.

Geelben - ahol az elmebetegek védőszentjének temploma és az akkori idők legkorszerűbb elmegyógyászata működik, hiszen barátai azért küldték errefelé - Hugo nem hajlandó könyörögni, és vizsgálatok alá vetni magát; mondván ő nem bolond, csak játssza, szándékosan és tudatosan az őrültet. Ezt határozta, és ezt teszi évek óta. Ő így normális és ez szerinte: "életben maradásának titka, feltétele"- záloga.
A fiatal orvossal közli: „Pontosan tudja és soha el nem múló szeretettel nyugtázza, hogy barátai miért küldték ide ajánlólevéllel. Most igen, baj van, ő is tudja - de, hogy miért, azt is!
És továbbra is csak a münchausei útban hisz - vagyis saját magát kénytelen /és tudja is!/ kihúzni a mocsárból. És nem merül, különben sem. Most van csak igazán előtte az élet, a siker. Most van itt az ő igazi ideje! Hiszi, hogy az a tiszta naiv bolond, amit ő Shakespeare és mások írásaiból szublimált és élt, (némely művében meg is jelenített) követett következetesen eddig is - jó, és egyetlen emberi lehetőség - erkölcsös, és semmi hazugság ... semmi ártalmasság ... és valószínű, az emberiség egyik, talán egyetlen lehetősége a tovább, a túlélésre. Valami hallhatatlanság. Örökkévaló kíváncsiság, megbocsátás - az emberek társként szeretete, nem becsapása. Szelídség stb.stb. (Kiegészítésként, még kénytelen elmondani sajátos véleményét az általa felfedezett kettősségről: a BENN és a KÜNN kényszerű együttlétéről, mégis alapvető különbségéről.) Emberi teljesség ...

A kegytemplomban, a szerencsétlenül, földön fetrengő, gyógyulásért könyörgő "igazi" betegek között csak áll. És büszkén. Monologizál - arról, hogy "nem beteg, csak van, akarata és minden más látszat. „És most már, új létezés, élet van előtte.” Valóságos. Bennem ismétlődik minden, általam történik meg, semmi új a nap alatt „örök visszatérés” - minden a fellegen túl ...
Minden plágium. Ő a nagy színjáték, színjátékos. (Calderon: A nagy világszínház, amiben nagy sikerekkel - még a barátai - az ifjú-németek - sem ismerték fel, anno szerepelt ... bizonyos sorokat ma is pontosan idéz... és természetesen „az Élet álom ...” még ma is...)

Aztán a bécsi Burg-színházban tűnik fel, ahol most régi-régi barátja /az egykor szintén „ifjú Német”/ Heinrich Laube az igazgató. De semmi nem történik, csak az elkövetkező idők végtelen hosszú és rosszízű vitái indulnak el. Aminek következtében Hugo mű soha nem szerepel a színház műsorán - méltán, pedig sok-sok rosszindulatból, félreértésből. Laube már most, az első beszélgetésükkor a hátralévő teljes életükre /örökre/ megsértődik, Hugo kioktató, lekicsinylő modorától. „A Burg-Theater az más, az minden németség csúcsa ... maga a német szellem ...” kijelentés a Hugo számára elviselhetetlen ... tényként örökre elfogadhatatlan.

A források szerint a lengyel szabadságharcban szerzett térdsérülése kiújul és két hétig beteg.
Igyekszik és sikerül régi barátait, támogatóit megtalálni. A helyzet változatlan. Továbbra is, most is szeretik, elismerik, ápolják.
Bár Hugo idegenszerűnek talál mindent ilyen hosszú távollét után, később Pesthen arról beszél, hogy „új nemzedék nőtt itt föl, amely az ő munkáin nevelkedett, lelkesedett.” Mindenkinek ócsárolja Laubét, „ki a legvéresebb szájú demagógból került a színház élére,” s állandóan „ kis kalmuknak”-nak/?/ nevezi.
Betegen, pénz nélkül, két hétig nagyon elhagyatottnak érzi magát - ezt Penthesileiának, -
Hamburgban élő régi „barátnéjának”, aki állítólag ismerte és először játszta Kleist Penthesieleiáját - igaz csak monodrámaként - megírja levélben, meg azt is, hogy „csak akkor derült föl, mikor saját munkáit végigolvasta és csodálkozott, hogy egy és ugyanaz az ember írhatta ezt a sok, különös remekművet.”
És egy másik levelében bocsánatot kér, Petheszileiától a tizennyolc évvel korábbi ellene elkövetett hibáiért, hogy nem vette feleségül, és ostobán az agglegény életet választotta. De felejtsenek - mostantól már a felesége, úgy gondol rá, és ezentúl úgy is ír neki ... és csókolja meg kislányukat is helyette, amíg haza nem ér ... és post script kéri, küldje el első könyvéből az akkor csalódottságában-dühében bosszúból összevásárolt példányokat.
Később is, mint kis feleségének és családjának ír és kap „álom-leveleket”.

Amint könnyebben jár más színházakat is fölkeres, de mindenhol visszautasítják
Bécsben soha nem játszanak Hugo darabot.

Meglátogatja Linzben Batsányi sírját.
És keresi Lenau emlékeit is.

Végül egy estélyen találkozik HugoWolffal, filmem egyetlen irreális szereplőjével. Aki valójában évekkel később, a századforduló környékén élt, és itt visszafele; fiatalodva éli teljesen pontos és lexikálisan hiteles valóságát. Most Lenau Döblingi szenvedéseiről beszél, emlékezik. Aki -nem is olyan rég - Döblingi kezelése közben lett öngyilkos.
Wolf Lenau versre komponált zenéjét mutatja Hugonak, majd együtt énekelve hasonlítják össze Schubert és Wolf a Goethe Prometheusára komponált és lényegesen különböző dalokat, az általuk vélt helyes modern intenzitás szempontjaiból. A lázadás hangjai!

Pesthre érkezik beteg apját látogatni. Aki annyira valóban beteg, hogy nem sokára meg hal.
Itt „azóta lezajlott a nagyszerű bukás s pihent és tespedett a kifáradott nemzet a Bach pálczája és Albrecht főherceg kardja árnyékában.”
Vahot Imrével, ki igen kevéssé maradt mögötte maga-imádásban, együtt töltenek a Komló-kertben egy estét, hol Bunkó Feri és bandája a Rákóczit játssza nekik. „Ácsi! Ahogy Berlioz!” Nagy merészség. Forradalom!

Majd Hugo belefog a „kemény magyar nyelv” újra tanulásába.
Ebben - mint régebben is - komoly segítője Falk Miksa. Talán az egyetlen élőlény, aki hatni képes Hugo egyre szélesebben hömpölygő őrületére. És akivel egyre gyakrabban látni városszerte Pesthen és Bécsben egyaránt.

Közben meglátogatja a nemrég börtönéből szabadult és elméje elborult, haldokló Vachott Sándort a nemrég megnyílt budai elmegyógyintézetben.
Vachottnéval Etelkára és Petőfire emlékeznek és Lovassyra - Vachott sorsa és nemsokára bekövetkező halála kísértetiesen ismétli az ő elborulását és korai halálát.

Őszinte mély megrendülésében nemlétező évi jövedelméből alapítványt hoz létre, egy majdani Budai elmegyógyintézet alapítására. Ahogy - a véleménye szerint is legnagyobb, sőt egyetlen - !is tette az Akadémiával. Nem is nagy a különbség!

Szinte azonnal kihallgatásra jelentkezik a főhercegnél s minden kérdés, alkalom nélkül ismerteti vele egész életpályáját, véleményét a magyar arisztokráciáról, művészetekről és művészekről. Reformokra tesz javaslatot, a magyarok feletti uralom nehézségeire hívja fel a figyelmet. Alaposan elmagyarázza a betyár szó pontos jelentését, mert a magyar urak mind betyárok ám! Értékeli a magyar forradalmat, javaslatokat tesz az ország kormányzására. Magát, mint a magyar stílus megteremtőjét emlegeti. A Fóti dalt összekeveri a Szózattal, csak Petőfi és szegény Czakó volt költő. Sem őket, és Hugot sem választották be az Akadémiába. Iszonyatos monológját „a betyároknak pusztulniuk kell az én hazámból!” szavakkal zárja be. A főherceg mosolyogva és kegyesen bocsátja el. És ígéretét adja, hogy az elmegyógyintézet ügyében Ferencz József ígéretét, fenséges igenjét megszerzi. És miért, miért nem a valóság valóban az, hogy az egyetlen ilyen, ma is legkorszerűbb létesítményt Ferencz Józsefnek köszönhetjük.

Nemsokára meghal Rozina nővére is, valami pénz jut neki örökül és azonnal utazni készül, „hálátlan hazáját” elhagyni, most, hogy hallja, hogy a nagy Széchenyi is meghalt. Ő és Batthyány Lajos volt a két mágnás, „a hazafi és az ember”, akik a nagy költőt üdvözölték benne. Amikor csak lehetett pénzzel, ajándékokkal segítették

Felkeresi Ertel Minnát, első és reménytelen szerelmét, anyja tiltakozása miatt meghiúsult házassága párját - némán játszadozik annak gyermekével, majd Czakó sasmadarát - amit Minnára bízott volt távozásakor - most elviszi és kalandos körülmények között visszaviszi a család Kolozsvár környéki birtokára, ahol már nem élnek Czakó - aranycsináló - szülei sem.
Tervei szerint képtelen visszaadni a madár szabadságát, - mert „Mágó”nem hajlandó fel/elszállani.

Több helyen is hangoztatja véleményét a magyar forradalomról: Kossuth rosszul vezette a dolgot. Szolgai volt a mágnásokkal szemben. Görgey meg hitszegő lett. Azzal akart Kossuth ármányainak véget vetni, hogy lerakta a fegyvert erős seregével.

Almásy Pál véleménye szerint, most érkezett el Hugo ideje; hogy a Tudományos Akadémia tagjai közé választassék, s ezzel csak a közvéleménynek ad hangot.
Hugot valóban mindenfelé szeretettel fogadják, a Nemzeti Színházban bár halk sikerrel, felújítják egyik régi előadását a „Bankár és a báró”-t. De szó esik, az akkori plágium-vádról.
T.i., hogy Hugo teljes egészében, semmit sem változtatva, ellopta egy francia novella anyagát.
Hugo most is csak mellékesen, magabiztosan, lenézőn válaszol. És újra, de most már örökre összevesznek Egressy Gáborral ... majdnem párbaj!
Fontos munkáját hangoztatva, mert új művén dolgozik, éjjel-nappal ír, alkot, III. Napóleonnak tartozik magyarázattal az Orsini merényletbeni ártatlanságáról, és kéri eszközölje ki Párizsi visszatérését, s pártolja az irodalmat s legyen új I.Napóleonná.

Tátrafüreden Kuthy Lajossal /az egész nemzet által megvetett, hajdan nagyon sikeres írótárssal/ pihenget együtt, és az ottani vendégkönyvben megtalálják szegény Czakó 1848 őszén beírt sorait, és Hugó fejből idézi Jókai Mór Czakó halálakor írt újság-cikkét. Gyönyörűséges sorok a költészetről és a költőről úgy általában és konkrétan is. Mellette könnyű és kell emlékezni a „XIX. század költői”-re.

Nem sokkal ezek után Berlinben tűnik fel. Egyik darabja próbáján, összetűzésbe kerül a főszerepet játszó színésszel, majd a plágium vád előkerültével újabb küzdelem kezdődik a helyi sajtóval, miközben megverik és valami félreértésből, tévesen értelmezett nyilatkozatából felségsértéssel vádolják. Azt írják róla, hogy azt híreszteli, hogy a királynő szerelmes belé. Rendőrségi meghurcoltatás után, hivatalosan elmebeteggé nyilvánítják és kiutasítják.
Közben a nagytekintélyű Tieck véleményt nyilvánít Hugoról, kiemelkedő tehetségnek tartja, drámáit jónak, de nem a közönségnek valónak tartja.
Magyarul ír és jelentet meg verset „A szentesített jog” címen a jobb jövő reményében.

Hugo elkezdi pantomimicai előadásait. Egyedül, minden szerepet - a nőket is - eljátszva ad elő teljes drámákat, főleg a Hamletet, és Homérosz jelmezben a saját darabjait is. Hangos, nevetséges bukások sorozata következik. Főleg a hangját marasztalják el.
17
Bécsben Levitschnigg irodájában megismeri Ágai Rudolfot, aki élete végéig, hű és igaz, mert értő és elnéző barátja lesz.
És az ismerkedés alkalmával meséli el Hugo berlini kiutasításának igaz történetét /Ágai emlékezte szerint/:
„Histoire de femme. Csakhogy ez a nő nem volt más - közlé suttogva - mint a porosz királyné. Az udvari páholyban vele szemben állt meg Gustl - csak így nevezte - aki le sem vette róla a lorgnont. Egyszerre azt veszi észre, hogy magához inti fel őt a királyné. Visszaint neki, hogy majd később. Jelenet alatt aztán föl is ment hozzá. A páholyba vezető szalonban fogadta őt Gustl. Egyedül voltak. A királyné feléje rohan, megragadja kezét, homlokon csókolja, egy könnyet ejt s ezt rebegi: „Hugo te szép vagy!” A következő pillanatban eltűnt. E találkozás jóllehet óvatosan történt meg, nem maradhatott észrevétlen. Vilmos, a császár, dühöngött, Itzenplitz kétségbe volt esve, Mantauffel tajtékot túrt s ott kellett hagynia Berlint s benne a boldogtalan királyasszonyt”

A pesthi Széchenyi emlék-requiem utáni Teleki László melletti tüntetés alkalmából valahogy
Dobsa Lajos kerül elő, aki társa volt Hugónak a párizsi februári forradalomban, pontosan emlékeznek, hogyan kell barikádot építeni gyorsan és hasznosan: bevehetetlenül. Bobsa most visszavonultan él Kosgyáni birtokain. Alig-alig ír, „a Sátán”-ból, akkori nagy tervéből csak az előszó jelent meg. És talán nemsokára elkészül egy új drámája Attiláról.

1865.
Párizsban megjelenik a „Merveille” kötete, melyben filozófiai fejtegetésekbe is belekeveredik. Hugozófiának nevezi világmegváltó gondolatait.
Állandóan tartja kapcsolatait az uralkodókkal, verseket ír, köszöntőket. Levelez.

Pesthen a Tigrisben lakik. 1863. február 26-án az Europa kávéház báltermében barátai megdöbbenéssel nézik végig az itteni pantomimicai előadását.

1868 augusztus 1-én megjelenik egyszemélyes politikai lapja: Die Fuchtel des propheten der Civilisation für alle und über alles, címen, azon céllal, hogy megbüntesse az egész világot.
Nyilvánosan, az Erzsébet-téri kioszkban írja, szerkeszti. A pincéreknek és akárkinek olvassa fel a kész fogalmazványokat. Támadja benne a nemzetet, az országgyűlést, a Nemzeti Színházat, a politikusokat, mivel nem akarják elismerni írói fölényét, hiszen nagy hálával tartoznak neki, aki a szabadságharcot megindítja, Kossuthot külföldi körútjára indítja, az emigránsok párizsi gyámolítója, a 67-es kiegyezés előkészítője, e mellett csodadoktor, cosmopoeta, költőfejedelem, a civilisatio prophetája és pápája, feltalálója a Hugologikának, a chimie-politique-nak vagyis a politikai kémia tudományának, II. Mozart, akinek kis ujja körme alatt van 100 Victor Hugo, s így tovább minden egyes körme alatt 100 Moltke, 100 Bismark, 100 Hegel és hüvelyk ujja alatt van 100 Mirabeau, ő übermensch -
A lapnak kb. ötszáz előfizetője van, ezeket Civilisation-Correspondenz néven jelöli.

Egy alkalommal részt vesz a kor fiatalságának egyik kedvenc és hétvégeken ismételt szórakozásában Görgey Arthúr dunakanyari háza ablakainak csoportos betörésében, de az ellenálló vezér elől nem menekül a fiatalokkal - ellenkezőleg, bevallja, csak azért jött, hogy Görgeyvel beszélgethessen, véleményét hallhassa a világ dolgairól, ami folyik ... szóval egy kicsit politizálni jött, az egyébként megközelíthetetlen Történelemhez, ezért ezen eljárásáért ezer bocsánat... és tényleg mi lenne a helyzet, egy fegyveres konfliktus esetén?
Ha az olaszok? És velük a magyarok? Talán? Minden a franciáktól függ? Persze most már megtörtént a kiegyezés és nincs mit tenni ...
Az üvegcserepek eltakarításában segédkezve, majd teázva, szivarozva megtörténik a beszélgetés - melyben Hugo verset is mond, von Platen: „Trisztán” című alkotását, a világ egyik alapkölteményét, amit sajnos az egykor katonaiskolát végzett, de onnan megszökött szerző, aki a német nemzeti színjátszás apostola is volt mellesleg, és sajnos, mint a görögök is, a fiúszerelem rajongó híve - hisz mindenki tudja - megírt előle. Szóról szóra mintha...! Hugo Károly írta volna ...

„Ki a szépet szemtől-szembe látta,
életét már halálba-vetette,
nem való a föld szolgálatára,
mégis reszket, ha közel a veszte,
ki a szépet szemtől-szembe látta.

Néki örök a szerelem kínja,
mert a földön csak bolond reméli,
hogy ily erőt elviselni bírna;
ha egyszer a szépség nyila éri,
néki örök a szerelem kínja.

Ó, akár a forrás, elapadna,
levegőből mérget iddogálna,
virágokból halált szívogatna,
ki a szépet szemtől-szemben látta,
ó, akár a forrás elapadna! /Weöres S.ford./

És Brughel: „A halál diadala” képéről is mesél, amit ugyan, csak Czakó Zsigmond, még a forradalom előtt a szegénysége, nyomora miatt öngyilkos lett drámaíró rajzaiból,
másolataiból ismer ... És akkor már szerencsétlen Czakóról is, kell mesélnie, mert a drámaírót Görgey nem nagyon, inkább Madách Imrét ismeri, akit viszont Hugo csak hallomásból, így Görgey kénytelen elmesélni „Az ember tragédiájá”-t. ”Ember küzdj és bízva bízzál” - erről jut eszébe Hugonak, mert pontosan egyetért; kéri nagy megtiszteltetésként, és egyébként nyomorogni kénytelen, legyen előfizetője a „Fuchtel” számainak: „civilisation-correspondenz”... ugye érthető...

A Kisfaludy Társaságban Madách Imre „Az aesthetika és társadalom viszonyos befolyása” című székfoglalója után Teleki László drámája alapján, alkalmuk van a Brutusságról beszélgetni. /Kiadatlan Madách dráma: Commodus!/
... avagy „bizonyos célok eléréséért alkalmas, sőt kell! az elmebetegség látszatát kelteni.”
Az igazság elhintésének bizonyos módjai bocsánatos bűnök - sőt néha szükségszerűségek.
Közben, mintegy véletlenül, elhangzik „szegény Katona József” is.
Így Czakó mellett már őt is a szegény jelszó illeti meg.

Egyre inkább foglalkoztatja az éneklés - megalkotja a cantomimica műfaját. Egy személyben operákat énekel végig. És Olaszországba készül, mert hívják, hirdetik. Akarják. Várják. Főleg Firenzében bír egy különlegesen fiatalos idős, ám arisztokrata özvegy rajongásával.
Ő Risotto-Menestra marchesa. És a firenzei színház kamarillája legyőzhető általa és vele. És végre az egész olasz bagázson bosszút áll.
És végre most van alkalma Lougi Rassi színművésszel is egyeztetni a színjátszás mesterségéről vallottakat. Lásd még az arckifejezések ABC-je ... És Kalmár György világnyelve és művei ...

Bécsben véletlen és nagy megtiszteltetés éri. Wolf lesz az Opera igazgatója és elsőként őt akarja szerződtetni. Lázas öltözködés közben Wolf utasításokat, terveket vázol és azonnal indulni kész, hogy Hugoval aláírhassák a szerződést.
Wolf barátai közlik, hogy a kocsi előállt - és Hugo kénytelen szembesülni a ténnyel, hogy Wolf megőrült, a kocsi Döblingbe viszi.

Az olasz sajtóban üdvözlő nyilatkozatokat kap, majd felsorolják a hét csodát, amit Hugonak köszönhet a világ:
1./ A L’iliade finie
2./ Hogy tragédiáit az automimica segítségével egyedül játssza el.
3./ Hogy fölfedezte az automimicát és a cantomimicát.
4./ Hogy három oktávos, emberfeletti hangja van.
5./ Hogy ő Milánó troubadourja, ki üstökösként lesz ábrázolva, a mint a világ öt első tenoristáját salátaként megeszi.
6./ Hogy ennyi sok cikk jelent meg róla.
7./ Hogy a firenzei közönség világcsodának tartja.

1877. november 13-án egy zsúfolásig megtelt Milánói színház - Santa Radegonda - színpadán bejelentik, hogy sajnos a híres művész-világcsoda- hirtelen halála miatt elmarad az előadás.

Hugo az őt ellátni kívánó orvos ellenére csúszik, mászik be a színpadra és a közönséghez beszélve, annak hatalmas röhögése közben valóban és végleg /immár a nagyrészt róla szóló filmben is/ meghal.

Vége.

Hugo Károlyt a milánói Cimetro Maggioreban temetik el.
Puccini váltja meg a sírhely örök bérletét - és
1895. május 22. pesti vendégszereplésekor az egyik rokonnal közli, hogy a költőnek most már
illő sírhelye és fölirata van - de
az ismeretlen sírra nem jár el senki.