|
1936. február 22-én született Kolozsváron.
A középiskola elvégzése után, államellenes
összeesküvésért elítélték.
1952-1954 között két évet politikai
börtönben töltött.
1955-1960 között a kolozsvári Egyetemi
Fokú
Protestáns Teológiai Intézet Református
Karának hallgatója.
Ennek elvégzése után négy éven át
az Erdélyi Református Egyházkerület
levéltárában, majd egy másoló-fordító
irodában dolgozott.
1965-től publikál szépirodalmi műveket,
első kötete
megjelenésétől fogva (1969) szabadfoglalkozású
íróként tevékenykedett.
1982-ben áttelepült Magyarországra.
1984-től 1998-ban történt nyugdíjaztatásáig
felelős
szerkesztőként a Magvető Könyvkiadó
munkatársa.
1998-1999 között, egy éven át a
berlini DAAD ösztöndíjasa.
Regényeit, elbeszéléseit eddig mintegy
tízennégy
nyelvre fordították.
|
|
Díjak:
|
|
1986
|
József Attila-díj
|
|
1989
|
Artisjus-díj,
|
|
1989
|
Déry Tibor-díj
|
|
1992
|
Krúdy Gyula-díj
|
|
1992
|
Déry Tibor-díj- másodszorra
|
|
1993
|
A Soros Alapitvány életmű-díja
|
|
1996
|
Literatura díj, Márai Sándor-díj
|
|
1998
|
A Magyar Köztársaság Babérkoszorúja
|
|
2002
|
Magyar Irodalmi Díj
|
|
2003
|
Kossuth-díj
|
|
Fontosabb publikációk jegyzéke
(kötetek):
|
|
1969
|
A TANÚ - Irodalmi Könyvkiadó,
Bukarest
|
|
1974
|
PLUSZ-MÍNUSZ EGY NAP - Kriterion,
Bukarest
|
|
1978
|
MEGÉRKEZÉS ÉSZAKRA - Kriterion,
Bukarest
|
|
1980
|
MILYEN IS EGY HÁGÓ? - Magvető,
Budapest
|
|
1981
|
A ZANGEZUR HEGYSÉG - Kriterion,
Bukarest
|
|
1985
|
AZ EURFRÁTESZ BABILONNÁL
- Szépirodalmi Kiadó, Budapest
|
|
1992
|
SINISTRA KÖRZET - Egy regény
fejezetei - Magvető, Budapest
|
|
1992
|
VISSZA A FÜLESBAGOLYHOZ
- Válogatott elbeszélések - Jelenkor,
Pécs
|
|
1999
|
AZ ÉRSEK LÁTOGATÁSA - Magvető,
Budapest
|
|
2001
|
A BÖRTÖN SZAGA - Válaszok
Balla Zsófia kérdéseire
Egy korábbi rádióinterjú változata
- Magvető, Budapest
|