A forgatókönyv három különböző filmstruktúrából épülne fel, ami mint "fonat" képezné a film szerkezetének lényegét és egyben jelentené a film innovációját. A novella szövegét szinte mondatról-mondatra snittekre lehet bontani, így szándékaim szerint minden olyan gondolat, képzettársítás adaptálodna, ami vizuálisan az alábbi három szerkezet bármelyikével alátámasztható.

Az első és meghatározó szál, egy az elidegenítést elősegítő narráció. A filmben folyamatos kapcsolatot tart a nézővel a mesélő, érte és miatta láttatva mindent.
A narrátor sosem jelenik meg előttünk a filmben, csak a hangját halljuk, mégis főszereplőként vesz részt, hiszen minden akció, motíváció és reakció közvetlen okozója a könyve, így közvetetten ő.
Felülemelkedve a film fikciós valóságán, betekintést képes adni olyan történésekbe ahol ő maga nincs ott, sőt, bele tud nyúlni azokba, megváltoztatva a film haladási irányát és a szereplők emócióinak teljes skáláját.
Tehát nem csak szereplője és (velünk együtt) nézője a látottaknak, de rendezője is.
A narrátor/író/rendező váltakozva mutatja be a könyv sorsát illetve annak gondolatait - fejezetenként kiemelt illusztratív módon. Gyakran elkalandozva vissza vagy előre utal a történetben, esetenként továbbasszociál. Ezáltal a helyszínek, a szereplők és cselekményeik, többször de rövid ideig tünhetnek fel, ami gyors ritmust kölcsönöz a filmnek.
A forma forgatott fikciós jelenetekből tevődik ki amelyek tematikájukban következetesen épülnek a novella szövege, vagy azt felváltva, a négy karakter köré. Noha a narrátor miatt -ebben a szerkezetben- releváns lesz a befogadó számára, hogy filmet néz, éppen neki köszönhetően válik folyamatosan átélhetővé a töténet és elkerülhetetlenné, hogy a néző kívűlállónak érezze magát. Szinte részesévé kell váljon annak amit lát. Ebben a további két szerkezeti egység van segítségére:

A második szál kizárólag eredeti archív gyűjtésből épül, hír-anyagok, valóságos dokumentum-részletek implantáklódnak vizuálisan a fikcióba. Ez egyrészt aktualizálja a jeleneteket: mindenkinek ismerőssé válhat egy adott probléma így személyesen érdekelt, hogy magára vetítve megélje azt, másrészt kételyeket ébreszt a valóság hihetetlenségére apellálva, így erősítve az elemelt világ realitását.

A harmadik szerkezeti szál pedig leginkább az előző kettő fúziójaként írható le, ahol a fikció világából áldokumentarista eszközökkel hívódnak elő a fiktív könyv által kiváltott reakciók. Ezekben a jelenetekben a valóság és fikció összemosódik és ha úgytetszik kicserélődik mert a film realitásán belül mardva hol azon túllépve vagyunk tanúi az eseméyeknek.
Ennek eredményeként a néző utopisztikus "pozícióba" kerül, mert korunk válságproblematikáit, hol "kívűlről befelé", hol "szórakoztató" formában éli át: inspirációt kapva, hogy felfedezze és megtalálja önmagát bennük.

A film szövevénye kibővülne eklektikusan kiragadott "hatvan másodpercekkel" különböző élethelyzetekből. Ezek az általam konstruált jelenetek (gyakran a narrátor segítségével) ábrázolnák mi múlhat 1 percnyi időn, mi az ami fontos de rejtett, amit nehezen veszünk észre a világban pusztán rövididejűsége miatt. Kinek mi a legszebb, legborzasztóbb, leghumorosabb 1 perc az életében...stb.
A jelenetek akár külön helyszíneken és szereplőkkel akár egy azon helyen ugyanabban a szituációban máshogy megélt 1 percekről számolnának be a gondolatok és varriációk sokszínűségét kiaknázva.

A fejezetek vizsgálata mindig összegzéssel zárul, ebben az adott blokk eseményei kiegészülnek olyan töredékrészletekkel, amik új aspektusból világíthatják meg a jeleneteket, a film pedig összegzett jelenetek végső kiegészítéseivel fejeződik be.
A könyv a filmben, annak ellenére, hogy a novellát megváltoztatva a kritikust maga az író váltja fel, recenzió marad, de csak, mint allegória. Arra segít rámutatni, hogy az emberi szellem totálproduktuma az a felismerés, hogy semmi sem vizsgálható önmagában. Egyetlen válságprobléma sincsen, amely elszigetelten megoldható lenne. Minden kérdés totális emberiség kérdés.

A NARRÁTOR KARAKTERE

Az író személyiségének ereje, hogy: egyedül van. Az egyetlen különbség közte és mindenki más között, hogy ő tisztában van vele, hogy nem különbözik senkitől. A világ amelyet megsértett, szembehelyezkedik vele, magyarázatot követel tőle, de nem találja, mert rossz helyen keresi: máshol. Az író tükröt tart a világnak, a világ pedig kikéri magának a látványt. A befogadó, bár része ennek a világnak, a filmtartomány idejére az író mellé szegődve élheti át az eseményeket, így esélye nyílik távlatot teremtenie aközött, akinek mutatja magát és aközött, akinek képzeli magát, vagyis aki ténylegesen ő.
A film végeztével a néző vagy tudja, érti és hiszi, hogy az író "mindenki egyszerre", vagy elvesztve őt, felháborodhat: magán. Ily módon az író, mint kollektív bűntudat jelenik meg. Magányos - mégha hozzánk szól is -, ezért monologizál, a néző sorsát felszámolja és nyíltan szembesíti. Provokációja nem rejtőzködő passzivitásából fakad, hanem mert az általa megírt könyv (nem felháborító, hanem) igaz. Abban hisz, hogy minden tett akár pozitíven akár negatívan de az igazság megvalósulását szolgálja. Nem tartja fontosnak, hogy mi az ,ami lesz, mert mindig az érdekli, ami van. Megmutatja, hogy amíg az individum nincs összehangolva a kollektívummal, semmilyen megoldásnak sincs értelme, csak az értelem által vezetett életnek, ami kifogyhatatlan kezdemény.

A NÉGY KARAKTER

A négy "könyvesbolti" karakter személyisége és annak változásai nagyobb lépésekben manifesztálódnak. A világnézetük és a mögöttük erőszakosan váltakozó érdekek valamely részt az egésszel azonosít, így mindannyian más-más módon de ahhoz a ponthoz kell megérkezzenek, ahol felismerik, hogy helyesen valamennyi látásmódot birtokukba kell venniük. Bár e négy karakter még kezdetlegesen kidolgozott, analógiájuk a novella fejezeteihez már most is illeszkedik.
Közülük legérdekesebb az OLVASÓ, SWAN TAMEL (a remete). 60 körüli férfi, magányos vándor a világban, aki érzete szerint egy másik, láthatatlan világba tartozik. Azért keresi fel a könyvesboltot, mert álmában már járt ott. Gondolkodása az összes karakternél erősebb, mert axiómatikus és teoretikus. Nem hisz abban, hogy valami személytelenül megismerhető. A csoda nem lepi meg, tudatosan képes beilleszteni saját világába, ezért ő válik gyanússá elsőként. Saját módján nyomoz, megvárja amíg a dolgok elárulják magukat. A vallás profétaként akarja beállítani ,de mert nem működik közre, kénytelenek elrabolni és manipulálni megnyilatkozásait.

A CSODA

A film kiindulópontja a könyvesboltban történt "áru-átalakulás". A civilizáció, amely mindent lemér, kiszámol, értékel, megbecsül, de semmibe vesz minden parancsot, tilalmat, és mindent tudni akar, miközben ezáltal egyre áttekinthetetlenebb lesz, szembesülni kényszerül, hogy az "abszolút információ"-val morálisan képtelen bánni. Azt használni, de hagyni sem, felvállalni, de megtagadni sem képes. A könyv és tartalma teher, amellyel - bár minden benne lévő adat igazolt tény - csak az képes azonosulni, aki kívül áll a kérdésen: vagy mert azokat megoldotta vagy mert rendelkezik az előny fölött, hogy hozzájuk sem nyúlt. A csoda a képzeletünkben létező világ - és a - vilángunkban létező képzeletünk ellentmondása.