Stanislaw Lem novellája, "Az emberiség egy perce", egy (azonos című) fiktív könyv recenziója. A szerző, mint kritikus mutat be egy almanachszerű könyvet, amely megpróbálja számokba sűrítve összefoglalni és bemutatni, mi történik egyidejűleg az egész emberiséggel 1 perc leforgása alatt.
Lem, a kitalált könyvből fejezeteket ragad ki szemléltetésképpen, amelyekhez kommentárjaiban képszerű asszociációkat fűz, megvizsgálva az adott információ mind materiális, mind szellemi síkon lekövethető társadalmi kötvetkezményeit és reakcióit. A novella ily módon nem történetet mesél, hanem a tudományos-fantasztikum mezsgyéin belül maradva: filozofál.

A történet vizuálisan elemelt, de jelenkorunk valóságával vegyített világában, a megszemélyesített narrátor hangja sajátos módón "utaztatja" a nézőt: Kezdetben inkognitóban - csak, mint a történeten kívül álló mesélő - van jelen, azonban a bonyodalmakkal párhuzamosan a könyv szerzőjét fedezhetjük fel benne.
Az adaptált szöveg és az általam létrehozott történet segítségével a fiktív könyv életre kel, vizualizálódva, mint film jelenik meg előttünk, a könyv szerzője tehát áttételesen a film rendezőjévé válik.

A történet valahol a XXI. században, egy könyvesboltban kezdődik. Éppen záráshoz készülődik egy három fős személyzet (ÜZLETVEZETŐ, TULAJDONOS, TAKARÍTÓ), amikor egy utolsó rejtélyes vevő (OLVASÓ) kérésére (a TAKARÍTÓ-t hátrahagyva) a raktárba mennek egy könyvért. A raktárban értetetlenül konstatálják, hogy a teljes árukészlet le van cserélve, egy addig ismeretlen, de jelentéktelennek látszó könyv példányaira - még a raklapokon lévő, bontatlan csomagolások alatt sem találnak mást.
Amikor visszaérkeznek az üzletrészbe, megdöbbenve látják, hogy az egy perccel azelőtti könyvkészletük nyomtalanul eltűnt, és helyette ugyanazzal a könyvvel van feltöltve az üzlet. A helyzet abszurd: csoda történt, átalakult az áruválaszték.
Bár a TAKARÍTÓ az egyetlen szemtanú, a csoda hatására megszólalni nem hajlandó, így a szokatlan "bűntény" egyetlen kiindulópontja a puritán kötésű könyv, amelynek sem az írója sem a kiadója nincs feltüntetve, mindössze címe olvasható a borítón: "Az emberiség egy perce".
A könyv kalendárium-szerűen ismerteti: mi történik egyidejűleg az egész emberiséggel 1 perc leforgása alatt.

A helyszínt lezárja az államapparátus és az éjszaka közepén nyomozás indul. A négy érintett kihallgatása és az esetleges nyomkeresés még zajlik a könyváruház területén amikor megérkezik a meglepően jólértesült média és további információt követel. A könyv forrása kinyomozhatatlan, senki sem képes kideríteni honnan került elő.

A könyv, az eset kapcsán egycsapásra világhírűvé válik, és annak ellenére, hogy bűnjel, újranyomják, lefordítják, bestseller lesz.
A nyomozás minél kiterjedtebb, annál több rejtélybe ütközik, a négy karakter is gyanússá válik. A nyomozás folyamatosan új irányt vesz, így a könyv szélsőséges vitákat vált ki a társadalom minden szegmenséből.
Politika, tudomány, vallás, művészet involválódik a könyv körül kialakult "hisztériába", követelve a felelőst: az írót. Az író viszont a történeten kívüli mesélőként létezik, csak a nézőnek van jelen. E "négyes polaritás" közepéről, könyvével és annak történetével térképezi fel számunkra a négy érdek önellentmondásait.
A négy karakter (ÜZLETVEZETŐ, TULAJDONOS, TAKARÍTÓ és OLVASÓ) négy különböző attitűdként éli meg a szituációt, miközben a média reflektorában mindannyian mitikus figurákká válnak.
A könyv és okozatai a politikát, tudományt, vallást és a művészetet egyszerre sérti és legitimizálja, ezért az érdekcsoportok megpróbálnak lecsapni a négy karakterre, mert a szorító nyilvánosság előtt álláspontjuk jobb megítélését remélik tőlük. Felvállalva vagy elutasítva a könyvet, egymás között "dobálják" őket, mindvégig az író könyvének aspektusai szerint.

Az OLVASÓ-t (misztikus remete) a vallás próbálja korrumpálni, de mert valóságigénye túlságosan szuverén, nem hagyja magát, ezért elrabolják és a közvélemény felé manipulálják megnyilatkozásait. Amikor sikerül kiszabadulnia, bujkálni kell.
A szemtanú, a TAKARÍTÓ (fiatal fiú) a művészet kulcsfigurájává válik, mivel titokzatossága felhasználhatatlan lesz a többi érdekcsoportnak. A művészet viszont önkényesen interpretálja, bohócot csinálva belőle.
A TULAJDONOS (gazdag férfi) egyetlen elérhetetlen álma az ÜZLETVEZETŐ (nő) aki annak ellenére, hogy szereti, képtelen odaadni magát. A történetben minden lépésük egymásról szól, szenvedésük a két nem szüntelen harca. A TULAJDONOS a tudománynak adja el magát, az ÜZLETVEZETŐ a hatalomnak, de mert mindketten kiszolgáltatottakká válnak, összetörnek.
Személyes kálváriájuk egyenként változtat rajtuk, mindannyian érteni kezdik a csodát. Rájönnek, hogy képzelt figurák csupán, a világ amiben sorsuk játszódik a könyvel együtt csak az író képzeletében játszódik.

A könyv maga a film, a film maga a képzelt valóság.
A karakterek, a szerző négy belső énjeként funkcionálnak, de nem, mint skizofrén állapot, hanem, mint a képzeletéből előhívott történet szereplői, akik éppen olyan valóságosak sőt konkrétabbak (a film idejére), mint ő.

A történet pontosan egy év alatt visszakanyarodik a kiindulóponthoz. A négy szereplő visszatér a könyvesboltba, mert a csoda megismétlődését mind a négyen megálmodják.
Bár az államapparátus ismét kontrolálni próbálja az eseményeket, a média is értesül és körbeveszi az épületet. Úrrá lesz a káosz: a feldühödött tömeg meglincseli az OLVASÓ-t, a TULAJDONOS és az ÜZLETVEZETŐ bezárkózik, hogy végre egymásé lehessen, a rendfenntartók a karaktereket hajkurásszák, ezért mindenki lekési a csodát (ismét) kivéve a TAKARÍTÓ-t.
Az OLVASÓ meghal, az ÜZLETVEZETŐ és a TULAJDONOS pedig nyomtalanul eltűnik a könyvekkel együtt.

Az utolsó jelenetben a TAKARÍTÓ/SZEMTANÚ megszólal, így válik beazonosíthatóvá hangja, amely a NARRÁTOR/ÍRÓ -éval azonos.